https://www.jobevolution.hu/

Life Evolution
DE EN HU
 

Talán sokan eljátszottak már a karrierváltás gondolatával: milyen  is lenne, ha a hétvégi hobbinkból, mint hivatásból élnénk. Bár a fantázia könnyen szárnyal, a megvalósításig kevesen jutnak el, pedig megéri! Hadas-Hajdu Helga, karrier-coach, a Job Evolution Nonprofit Kft. szakmai vezetője avat be minket a részletekbe.

A kiindulópont

A karrierváltás gyökere mindig az az érzés, hogy már nem elégít ki bennünket a munkánk, és valami hozzánk sokkal közelebb állóra vágyunk. „Amikor ez a hiányérzet jelentkezik, a legjobb, amit tehetünk, ha teret engedünk neki. Ellenkező esetben, a kezdetben csak kósza gondolatok testi tünetekben is visszaköszönhetnek, mint az idegesség, az alvászavar, hosszabb távon pedig akár komolyabb betegségek is kialakulhatnak, vagy a kiégést is megtapasztalhatjuk. Ennek ellenére azonban a legtöbben az anyagi bizonytalanságtól való félelmük miatt, vagy az önbizalomhiány okán nem mernek lépni” – kezd bele a témába Hadas-Hajdu Helga.

Zsuzsanna (34) belevágott a karrierváltásba, és ma már vágyott szakmájában tevékenykedik. „Az egyetem befejezése után két bölcsész diplomával telemarketingesként kezdtem el dolgozni, majd pedig egy multinacionális cégnél helyezkedtem el. Megbecsültnek éreztem magam, és a közösség is nagyon jó volt, két év után azonban hiányozni kezdett az egyediség, a kreativitás. Gyerekkorom óta újságíró akartam lenni, de korábban nem volt bátorságom próbára tenni magam. De akkor úgy éreztem, miért ne? Néhány hét után megszületett az ötlet is, és gyakornok lettem egy online magazinnál. Ez 2011-ben történt, és bár hosszú út vezetett idáig, de ma már az írás a hivatásom.

A befektetett energia megtérül

Zsuzsa esete nem egyedi: a karrierváltáshoz sok idő, energia, és nem kevés áldozat is szükséges. „Amikor elkezdtem ingyen írni, még nem gondoltam, hogy mennyi nehézséget kell majd leküzdenem, és hány mélypontom lesz. Bár munka mellett elvégeztem egy újságíróképzést, a kiemelkedő eredményem ellenére sem kaptam megbízásokat. Sokhónapnyi ingyenmunka, számtalan referencia után létrehoztam a saját weboldalam, közösséget építettem köré, akiktől sok pozitív visszajelzés érkezett. A motivációm végig töretlen volt, de ezek még inkább megerősítettek abban, hogy jó úton haladok. Igyekeztem folyamatosan fejlődni, kapcsolatokat építeni, láthatóvá válni, és ennek köszönhetően lassan egy-egy olyan cikkfelkérés is érkezett, amiért már némi honoráriumot is kaptam, de ennél sokkal értékesebb volt számomra a megbízás általi sikerélmény. Szépen lassan félállású újságíró lettem, néhány hónapja pedig már a hivatásomból élek. A legjobb, hogy már nem tartok a hétfőktől, hiszen élvezem, amit csinálok, és így egyensúlyba kerültem önmagammal is.

Karrierváltás: az ötlettől a megvalósításig - munka, karrier, egyensúly

A kulcsszó tehát a türelem és az alázat, ha pályát akarunk váltani. A váltást ugyanis meg kell alapoznunk szakmailag, tapasztalatot pedig önkéntességgel, gyakornoksággal, vagy legszerencsésebb esetben némi juttatásért cserébe gyűjthetünk. Ez az áldozat azonban hosszú távú befektetés az új karrierünkbe. Ha kitartóak vagyunk, a sok energiánk, időnk garantáltan megtérül: ahogy Zsuzsa példája is mutatja, először emberileg, azáltal, hogy kiállunk önmagunkért, teszünk a célunkért, majd pedig fokozatosan anyagilag is”– fejti ki a karrier-tanácsadó.

Majd hozzáteszi a váltás legfontosabb nyereségét:„Aki mindezt végigjárja és túllép az akadályokon, biztosan nem fog azzal szembesülni 45-55 évesen, hogy csak azért kel fel reggelente, mert muszáj, és sosem szerette azt, amit csinál. Ez pozíciótól, végzettségtől függetlenül bárkit érinthet, a termelésben dolgozókat éppúgy, mint a felsővezetőket. A jó hír azonban, hogy bármikor dönthetünk a váltás mellett, és ha nem olyan speciális területet választunk, mint Zsuzsa, egy hiányszakmában, szívvel-lélekkel haladva egy-három év alatt már jó eredményeket érhetünk el.

Ami a változás kezelésében segít

Nagyfokú tudatossággal ajánlott felépíteni új karrierünket, különösen akkor, ha esetleg a korábbi alkalmazotti létből is kilépünk. „Mivel világos volt számomra, hogy az újságírás nem az a szakma, amiből azonnal meg lehet élni, kompromisszumot kötöttem magammal. Körülbelül három évig részmunkaidőben vállaltam irodai munkát, így ugyan kevesebb volt a fizetésem, de megadta a kellő stabilitást, miközben maradt időm az írásra is. Minél több energiát tudtam a célomra fordítani, annál nagyobb volt a megtérülés is, ami aztán a teljes váltást lehetővé tette. Fontos azonban hozzátenni, hogy ebben az egész folyamatban nagyon sokat jelentett a környezetem támogatása. A családom végig bízott bennem, és bíztatott, amikor elbizonytalanodtam. Ráadásul az egyik barátnőm igazi példa is számomra, sok tanácsot, szakmai iránymutatást kaptam, kapok tőle” – avat be a részletekbe a sikeres karrierváltó.

Ahogy az élet minden területén könnyebb kezelnünk a változást, ha nem vagyunk egyedül, úgy igaz ez a karrierünkre is. „Mivel a pályaváltás egy bizonytalanságokkal teli időszak, mindenképp szükségünk van egy forrásra, aki ugyanúgy elhiszi, amit mi, és aki ugyanúgy vágyik arra, hogy boldogok legyünk, mint mi. Ugyanilyen jelentőséggel bír egy példakép vagy minta is, aki élő, elérhető, és akihez segítségért fordulhatunk. És természetesen rendkívül hangsúlyos szerepe van az első ügyfélnek az új szakmánkban, hiszen azáltal, hogy bizalmat szavaz nekünk, igazolja erőfeszítéseinket, és az általa szerzett tapasztalat, az érzés, hogy a helyünkön vagyunk, semmihez sem fogható lendületet ad a folytatáshoz, a célunk eléréséhez” – foglalja össze a siker három legfontosabb tényezőjét a szakember. 

 

Készítette: Istók Nikoletta

 

A cikk megjelent: https://www.profession.hu/cikk/20180308/karriervaltas-otlettol-a-megvalositasig/7718